Fantasztikus irodalom

Stanisław Lem utópiája – és egyben antiutópiája – modern robinzonád. Hősei hajótörést szenvednek egy idegen bolygón, felderítik a környezetet, különböző értelmes és kevésbé értelmes lények tevékenységét. Meglepő kísérőjelenségekre figyelnek föl: tömegsírok, az értelmes lényeken folytatott biológiai kísérletek selejtes egyedei, szabadjára engedett kibernetikai önszabályozó rendszerek… Amikor közvetlen érintkezésbe kerülnek az ellenséges „bennszülöttekkel”, fokozatosan rájönnek, hogy egy nagyon is különös, de a maga belső logikája szerint kegyetlenül ésszerű társadalmi berendezkedés nyomára bukkantak. Keserű, szkeptikus pamflet ez a regény a technikai civilizáció és a politikai manipuláció várható következményeiről, amelyek óhatatlanul bekövetkeznek, amennyiben…

Egészen ​pontosan 37 napja annak, hogy elhatároztam e napló írását. Hosszabbnak tűnik; ez a 37 nap olyan, mint egy örökkévalóság. Korábbi életem úgy halad át gondolataimban, mint egy álom emléke, távoli kép, valaki másnak az élete. Valahogy egészen gyorsan alkalmazkodtam új életemhez, bár még messze vagyok attól, hogy elégedett legyek. Most jut eszembe, hogy naplóm már elég terjedelmes, tehát valamilyen bevezetésre is szükség volna. Bevezetés, de kinek? – kérdem magamtól. Mi az esély arra, hogy ez a napló valaha is napvilágot lát? Ezt szó szerint értem. Mert ismeretlen és bizonytalan olvasó, valahol a jövőben, tudd meg, hogy ezt a naplót egy bunkerben írom. Ezek a bunkerek olyan mélyen vannak a föld alatt, hogy a legcsekélyebb lehetőség sincs arra, hogy a természetes fény bármelyik kis sugara lehatolhasson ide. Nem mintha szükségünk volna napfényre. Világításunk épp megfelelő. Tudományosan szabták az emberi szükségletekhez. Bizonyos értelemben tökéletesebb a napfénynél; idelent nincsenek borús napok, és soha sincs szükségünk napszemüvegre. Úgy tudom, a hőmérsékletet is tudományos alapossággal szabályozzák: 20 fokra, azt hiszem. Valószínűleg ez az egyedüli hely a világon, ahol soha senki sem beszél az időjárásról. Itt ugyanis nincs időjárás. Tehát 1450 méter mélyen élek a föld belsejében, nincs esélyem arra, hogy ismét megláthassam a napvilágot. Naplót vezetek, melyet valószínűleg soha senki sem fog elolvasni. A napló gondolata már pár órával a lejövetelem után felmerült bennem. Nehéz órák voltak azok, megértettem, hogy soha többé nem fogok a földre feljutni és a felszínen élni. De előbbről kell kezdenem, hogy elmondjam, hogyan is történt a dolog.

A BIMROPA megkezdi az „irányított molekularezegtetők” gyártását, az új találmány mintapéldánya azonban anomáliákat jelez. Ezekből a szakemberek kikövetkeztetik, hogy egy Földön kivüli, értelmes lény készül meglátogatni a vállalatot. A földönkívülit elnevezik Artúrnak, s ettől kezdve a vállalat életét elsősorban az Artúr fogadását célzó előkészületek határozzák meg. Űrhajót szereznek, pompás ünnepélyt szerveznek, mielőtt azonban Artúr megérkezne, kiderül az igazság.

A regény hőse Letta asszony, színhelye a már ismert Trendal. Letta megcsömörlik a túlcivilizált földi élettől. Mind gyakrabban jut eszébe a Trendal, ahol élete legboldogabb éveit töltötte, ahol Oban Dorg, első férje nyugszik, ahol fiai születtek. Második férjével Kolleros „admirálissal” egy expedíciót szerveznek. A távoli bolygó levegője már belélegezhető, emberi életre alkalmas. Ötven telepes indul el a Földről, hogy ott telepedjen le. Ám kiderül, hogy a bolygón nincsenek egyedül….

Miért jelenik meg napjainkban ismét a fehér bőrű, szakállas, hol quetzalmadártollas és kígyós fejdíszt, hol hosszú, fehér köntöst viselő bölcs, jóságos isten Mexikóban, a Yucatán-félsziget partjainál? Miért hiszik azt történetünk szereplői, hogy az ember alakban felbukkant Tollaskígyó az Orgon Negyedik Világából jött csillagember? Mit vár tőle az idős professzor, a szervátültetés tudósa, aki végtagbankot alapított, és miben reménykedik az a hajótörött fiatal régész, aki itt folytatja apja mezopotámiai kutatásait? Szerelem és féltékenység, földrengés és atomrobbantás, menekülés és hajsza szárazon és vízen alakítja és pecsételi meg a szereplők sorsát. A történet végére az is kiderül, ki a barát és ki az ellenség: kit őriz Vitztipocstli, a démonok démona, és kiért jön el felszabadítóként a mélytengerek népe.

Egy, a földiek által már megszállt bolygóról kiderül, hogy az valójában lakott. Állatoknak hitt lakói értelmes civilizációt alkotnak és szembeszállnak az emberekkel. Az odaküldött űr-kommandósok vezetője azonban nem erőszakkal, hanem más módon kíséreli meg feloldani az ellentéteket. Különös stílusú, szokatlan sci-fi regény.

(Beszélgetés valahol tízezer méteres magasságban, 440 évvel történetünk kezdete előtt.) – Tábornok úr, harminc perc múlva leszállunk. – Rendben van, Turner. Azt hiszem, most végre van egy kis időnk. Már régen szerettem volna megkérdezni, mi a véleménye erről a tervezetről. – Tábornok úr, az én csoportom dolga az volt, hogy végrehajtsa a feladat egy kis részét. – Tudom, Turner. Pontosan tisztában vagyok az ön szerepével: Most az érdekel, jósol-e sikert az akciónak.

 Móra, Budapest, 1989

200 oldal · puhatáblás · ISBN: 9631164799 · Fordította: Baranyi Gyula

Állapot: használt, jó állapotú

A következő kiadói sorozatban jelent meg: Galaktika Baráti Kör Könyvklub 

A világhírű amerikai író nem kevésbé híres trilógiájának – önálló regényként is élvezhető – második kötete ez a mű, az Alapítvány folytatása. Cselekménye a messzi jövőben játszódik, amikor létrejött a Galaktikus Birodalom, az ember szétrajzott Tejútrendszerünk lakható bolygóira. De ez az egyetemes Birodalom a bomlás küszöbén áll, amit a pszichohistória segítségével előre ki lehet számítani. Hari Seldon, a nagy pszichohistorikus élt is ezzel a lehetőséggel, s egyben arra vállalkozott, hogy befolyásolja a matematikai módszerekkel kiszámított jövőt. Az első kötetben, az Alapítványban a rendkívüli vállalkozás sikeresnek tetszett. Ebben a második kötetben azonban fontos szerephez jut egy olyan tényező, amellyel Seldon nem számolt. Megjelenik az Öszvér. Ki ez a titokzatos egyén, és miben rejlik a hatalma? Az Alapítvány és Birodalom izgalmas fordulatai során ez a rejtély megoldódik, hogy új és új problémáknak adjon helyet.

Aszkold Jakubovszkij fantasztikus elbeszéléseiben, kisregényeiben a fantáziavilág különös lényei népesítik be a kietlen szibériai tájakat, a tengerek mélyét, a világegyetem idődimenzióit. Hogyan képzeli el a földi visszatérést a több száz éve úton levő űrhajós, kit testesít meg a tengerekben pusztító polipszörny, milyen kapcsolat teremtődhet ember és ember, ember és gép, ember és állat között? Jakubovszkij hisz az emberi humánum győzelmében, épp ezért figyelmeztet az azt fenyegető veszélyekre is.