Fantasztikus irodalom

Világunk ​milliárd titkot rejt, és ezek egyike a Grekko-rendszer távoli vidéke.
A rendszer központi csillaga a Grekko-1-es, amely a Mediter-galaxisban található. Semmiben sem különbözik a közeli galaxisok sok millió csillagától. Éppen úgy született és úgy is fog meghalni, mint amazok. Nem lenne e világban semmi különleges, ha valaha nem az emberek lakták volna be e rendszert is. Napjuk hatmilliárd év múlva alszik majd ki végleg, kihunyta elpusztítja az életet az összes bolygón, ám mai lakóit nem ejti kétségbe a várható végzetes távoli változás. A központi csillaghoz közeli bolygókon zajosan múlik az élet, ide vágynak mindazok, akik a rendszer távoli vidékein születtek, de aligha van rá lehetőségük, hogy valaha is eljussanak a központi területre. Legmerészebb álmaikban sem gondolnak arra, hogy egyszer talán a Mediter-galaxis más naprendszereibe is eljuthatnak. Ez csak keveseknek adatik meg. A végtelen űrben szigetek fénylenek, a bőséges napfénnyel és saját energiájukkal pazarlóan bánnak e bolygók lakói, s szinte megrészegülnek attól a luxustól és szabadságtól, amely nekik osztályrészül jutott, Nem érdekli őket, mi történik a naprendszer távolabbi vidékein. A főbolygót és a fővárost – ami szinte egyet jelent, hisz a város már beszőtte az egész bolygót – Attennek hívják. Lakói úgy tudják, hogy Atten volt mindig a galaxis legszebb városa, itt fejlődött ki először az élet, és mindmáig itt érte el fejlődése legmagasabb csúcsait. Magukat vélik a Mediter-galaxis legelőkelőbb, legokosabb és legősibb lakóinak.

Parks ​nézte, amint a szabályozórudak felemelkednek helyükről a reaktor aljában, és benyomulnak a kritikus fűtőelemköteget rejtő szelvénybe. Az egyik rúd nekiütközött a kötegnek és megállt. A hidraulikus motor néhány másodpercig vinnyogva küszködött, aztán a rúd áthatolt a fűtőrudak elgörbült kötegén.
– Negatív – szólalt meg az egyik technikus.
Parks érezte, hogy a lenti csoporton szinte fizikai megkönnyebbülés fut át. Ekkor döbbent rá, hogy ő is visszafojtotta a lélegzetét. – Rendben van, Delano, vigye kritikus alá.
Delano habozott. – A program még…
– Az ördögbe a programmal, vigye le kézivel!
– Hallottátok – fordult Delano a többiekhez.
– Vigyétek le.
– Kilencszáz Kelvin, nyolcszázötven, hétszáz…
– Kritikus alatt vagyunk – szólt egy másik technikus
– Infravörös kép?
– Hármas.
– Jelezd a MIROS központnak. – Delano a kamerába pillantott. – Ez kicsit meleg volt az ízlésemnek, Greg!
– Átkozottul meleg volt – intett Parks egyetértően…

– A POKOLI TORONY szerzőinek új, tudományos-fantasztikus regénye

Ez ​egy aranykor volt, a kalandozások, az intenzív élet és a durva agónia korszaka. Vagyon és tolvajlás, fosztogatás és erőszak, kultúra és bűn korszaka. A szertelenség kora volt, a különcök elbűvölő évszázada…

A dzsauntolás – helyváltoztatás, pusztán az elme erejével – alapjaiban rendítette meg és fenekestül felforgatta a társadalmat. A Naprendszer kettészakadt; a Belső Bolygók és a Külső Holdak közötti gazdasági feszültség véres, kíméletlen háborúvá eszkalálódott, minden készen állt arra, hogy az emberiség elpusztítsa önmagát.

Gulliver Foyle, harmadosztályú segédgépész százhetven napon át sodródott az űrben egy kilőtt teherhajó roncsán. Egy tudatlan barom, aki megadóan várja a halált. Ám egy napon feltűnik egy hajó, egy testvérhajó, mely megmenthetné, de sorsára hagyja… Foyle bekattan, és a közönyös átlagember nem létezik többé.

Szörnyetegek, különcök és hóbortosok kora ez… és ebben a forrongó huszonötödik században veszi kezdetét Gully Foyle ádáz bosszújának története.

Minden idők egyik legjobb science fiction regénye!

A 2480. esztendőben egy szép napon különös idegen érkezik a Holdra. Gyanús viselkedése szemet szúr a talpraesett kölykök egy kicsiny csapatának, nyomozni kezdenek utána, s kiderül hogy az illető csakugyan rosszban sántikálhat, mert álnéven jelentkezett be a holdbázison. A kedves és okos gyerekek ezután egy aranyos műpuli segítségével látnak felderítéshez, és Szíriusz kapitány – a százéves, de nagyon fiatalos, hős űrhajós – pártfogásával megtalálják a titokzatos férfit. Szomorú történet jut tudomásukra: Perez Casteiro, ez a nagyon derék, tudós ember néhány éve elvesztette feleségét és kisfiát egy végzetes űrbaleset során. Hogyan tudják ezt a szerencsétlen, zseniális feltalálót visszavezetni a társadalomba? Sikerül-e feltámasztani hibernált álmából a több éve halottnak hitt anyát és kisfiút? Erről szól ez a rendkívül izgalmas regény, amely rádiójáték formájában már oly sok örömet szerzett a fiataloknak.

Titokzatos tibeti pilóta eltérít egy repülőgépet, és leszáll vele valahol egy ismeretlen, hóborította síkságon. A repülőgép utasai – nők, férfiak, angolok, amerikaiak – végül egy kolostorba kerülnek, civilizált körülmények közé, távol a háború felé rohanó világ eseményeitől. Csak fokozatosan derül ki, hogy elrablásukat megtervezték, s az is, hogy a kolostor lakói szinte az időn kívül élnek, s arra készülnek, hogy a pusztulás után újra közkinccsé tegyék az emberiség örök értékeit, segítsenek a világ átrendezésében. Az utasok vérmérséklete azonban különböző. Van, aki megérti a tervet, s jól érzi magát távol a zűrzavaroktól, de van, aki börtönnek érzi a holdsütötte völgy békéjét, s menekülni akar. Ezektől az emberektől, jellemük kibontakozásáról, szerelmükről, kalandjaikról szól James Hilton szomorkás hangulatú regénye.

A LEGKEGYETLENEBB KÉRDÉS: ÉLNI VAGY ÉLNI HAGYNI?

A Delmak–O különös telep egy különös bolygón, ahol furcsa társaság verődik össze, eltérő képzettségű és látásmódú emberek, akik nagyrészt elöljáróik utasítására jöttek ide, bár akad olyan is, aki az ima erejével. Amikor a csoport tagjai megpróbálják kideríteni a telep voltaképpeni célját, mégpedig a felettük keringő műhold segítségével, megoldhatatlan technikai problémába ütköznek. Csapdába esnek: sem elmenni nem tudnak, sem segítséget hívni. Végérvényesen magukra maradnak.
Hamarosan bizarr, erőszakos események sora veszi kezdetét. Mintha a bolygó puszta légköre paranoiát és pszichózist okozna, minek következtében a kis közösség tagjaiként egymásra utalt emberek ahelyett, hogy összefognának, egymás ellen fordulnak. És ezúttal még az ima sem segít; úgy tűnik, Isten vagy nincs jelen, vagy el akarja pusztítani teremtményeit.
Philip K. Dick 1970-es regénye egyszerre metafizikai thriller és az istenség természetéről való elmélkedés.

A tudományos-fantasztikus irodalom mindig kérdéssel kezdi. Mi lenne, ha megtámadnának bennünket a Mars-lakók? Mi lenne, ha űrhajóinkkal más galaktikákba utazhatnánk? Mi lenne, ha értelmes robotokat készítenénk? Csupa feltevés és kérdés Pierre Boullenak, a nálunk is jól ismert francia írónak, A Híd a Kwai folyón világhírű alkotójának regénye, A majmok bolygója is… Mi lenne, ha az értelmére, eredményeire és nagyságára büszke emberiség elvesztené képességét a további fejlődésre? Ha a majmok vennék át helyüket? Ha az ember visszasüllyedne történelem előtti helyzetébe? Boulle szatirikus, helyenként kesernyés, Swiftre emlékeztető választ ad önmaga kérdéseire, leleplezve az előítéleteket, megcsillantva az emberi értékeket, az igazi tudás vágyát. Izgalom és kaland, gúnyos fintor és megértő mosoly – ebből tevődik össze Boulle kitűnő regénye.

A regénybeli kalandok egy XXX. századi lány körül zajlanak. Marita összevész vőlegényével, Alival, mert az diplomamunkájára készül, kedves, tápszer-algái növekedését figyeli naphosszat, ahelyett, hogy Maritát első szóra táncolni vinné. A kislány elutazik a Holdra, onnan pedig a Venusra, a szerelemsek bolygójára, hogy csalódását kiheverje. Ott férjhez is megy, de még ugyanabban a percben elválik, majd hónapokon át „keresi az igazit”. Végül egy alga-tápszerben régi Alijának halk hívását véli felfedezni, mire az első űrhajóva „visszidál” a Földre. – Lehetséges, hogy hiába a Legújabb Fotonkor fejlett technikája s az ultramodern gépesített szórakozások: a XXX. század lányai is épp olyan buktatók és csalódások árán keresik a boldogságukat, mint a maiak?…

Pontosan ​20 évvel ezelőtt, 1968-ban jelent meg először Däniken merész feltételezéseket tartalmazó könyve, A jövő emlékei, melynek nagyszabású filmváltozatát a magyar mozinézők is láthatták filmszínházainkban. Däniken feltételezései meglehetősen felkavarták a kedélyeket, nálunk is kialakult a fanatikus hívők és a precíz tudományosságot számonkérő, józan realisták egymással vitatkozó tábora. Däniken két évtizeddel később ezelőtt felvetett alaptételeihez ma is ragaszkodik, s noha ebben a témában ez már a tizenkettedik könyve, lényegében most is ugyanazokat a kérdések veti fel, mint korábban: azaz folytatja és tovább variálja az alapkoncepciót: évezredekkel ezelőtt egy fejlettebb civilizáció követei már jártak a Földön, s rejtélyes találmányaikkal mintegy termékenyítően hatottak az emberi kultúra fejlődésére, s ennek konkrét, kézzelfogható jeleit, bizonyítékait ma is megtaláljuk a perui Nacza-fennsík talányos, geometrikus képződményeiben, az indiai védikus szent szövegekben, a néprajzkutatók által is jól ismert cargokultuszokban, az amerikai maja-azték kultúra fejlett civilizációjában. A közben eltelt hosszú időszak alatt azonban kritikák is érték könyveit, melyek egy részére ezúttal válaszol is, elismerve, hogy jó néhány hipotézise naivnak bizonyult, nem állta ki a tudományos vizsgálódások próbáit, de alapkoncepciójához továbbra is ragaszkodik, sőt újabb „bizonyítékokat” tár az olvasók elé. Teljes egészében közli az indai professzor, D. K. Kanjulal tanulmányát, mely a szankszrit szövegekből vett idézetekkel próbál bizonyítékokat szolgáltatni ahhoz, hogy a Földön már évezredekkel ezelőtt is voltak űrhajók, űrvárosok, sőt „csillagok háborúja” is. Däniken könyvét kommentár és hozzáfűzött megjegyzések nélkül adjuk a Tisztelt Olvasó kezébe, döntse el maga, hogy rajongói vagy kritikusai táborába kíván lépni, s keresse a választ arra, amit Däniken a címben feltesz.

A ​regény cselekménye 1993-ban játszódik. Hőse a titokzatos Mechanizmus által megszerkesztett és beprogramozott robot. Egy másik világba átplántálva értesüléseket kell szereznie. Megkapja az instrukciókat, de olyan helyzetbe is kerülhet, amikor magának kell döntenie. Egy kozmikus katasztrófa elől óvóhelyre menekült embereket kell megfigyelnie. Már fogytán vannak az élelmiszerkészletek. Egy olyan térségbe kéne áthelyezni őket, ahol a lelassult idő jóvoltából minden probléma megoldódna. A robot szeme előtt véres és kegyetlen események játszódnak le, s csakhamar olyan közegben találja magát, ahol már nem érvényesek az általa ismert fizikai törvények…
Ember vagy gép? Erre a kérdésre keres feleletet a BER-66-os számú robot, azaz Net Porejra fizikus, ám az izgalmas történet végére kiderül, hogy az igazán fontos kérdés így hangzik: mi az ember a saját társadalmában és a határtalan világegyetemben.
Ez a regény az 1973-as esztendő legnagyobb könyvsikere volt Lengyelországban és azóta sok kiadást megért.

Emberi ​tulajdonság, hogy szívesen feledkezünk meg a rosszról, és ha mégis eszünkbe idézik a tények, gondolkodásunk önvédelmi reflexei azonnal mozgósítják optimizmusunkat; az emberiség története folyamán annyi nehéz, kilátástalan helyzetéből talált már kiutat! hiszünk az emberben, majd ezt a kérdést is megoldja valahogy. Leleménnyel, lelkes munkával, és azzal a szerencsével, ami kétmillió éve kíséri fajtájának életét. Bízunk önmagunkban, okos kortársainkban, a mindenható tudományban, nincs hát nagy baj, úrrá leszünk majd a környezetszennyeződésen is.
Az a véleményem, hogy ezúttal keservesen tévedünk, és tévedtünk, hibát hibára halmoztunk, lassan már két évszázada, ha nem régebben. Nem mentséget keresek, csupán az okokat próbálom végiggondolni, hogyan történhetett ez. Valószínűleg arról van szó, hogy a nagy francia forradalom óta – melynek következményei oly döntően határozták meg a fehér ember történelmét legalább századunk kezdetéig – az egymást követő generációk okos és lelkes, vagy okos, de gátlástalanul önző emberei, akiknek lehetőségük volt valamilyen mértékben beleszólni koruk mozgásának irányításába, minden más kérdést fontosabbnak tartottak, sőt arra, hogy az egyre gyorsuló technikai fejlődés szükségszerűen magával hozza a környezet megváltozását, valószínűleg nem is gondoltak. Bűnösnek kell-e tartanunk őket? A válasz nem egyértelmű. A nemzeti államok megteremtéséért harcoló hazafiakon, akik többsége ilyen államok megteremtéséért harcoló hazafiakon, akik többsége ilyen vagy olyan formában életét adta az eszméért, nehéz lenne ezt számonkérni. Ugyancsak ez a helyzet a 19. század tudósaival is, akik hittek abban, hogy felfedezéseikkel az emberiség javát szolgálják és azok technikai, nagyüzemi megvalósítójában, a gyárosban segítőjüket látták.

Ki ne emlékeznék a Műkincsrablók a kisbolygón című fantasztikus regény három kis hősére, Donra, Larsra és Arielre? A jókedvű, egymást folyton ugrató, nagy tettekre is kész jó barátok ezúttal izgalmas feladat elõtt állnak. Saját maguk vezette űrhajón egy űrhajósképző tanfolyam felvételi vizsgájára utaznak. Az időt persze izgatott tanulással töltik – de nem sokáig. Engedelmeskedniük kell a meteorriadóban elhangzó parancsnak. Szálljanak le a Mars felszínére, ahol a kupolavárosban találnak majd védelmet… A három fiú engedelmeskedik a parancsnak, s ezzel kezdetét veszi a félelmetes, titokzatos, lélegzetelállítóan izgalmas események sora! A regényről tudni kell még, hogy a Műkincsrablók a kisbolygón című regény önállóan is olvasható folytatása.