Fantasztikus irodalom

A művek szerzői: Vagyim Sefner, Vlagyimir Mihajlov, Alekszandr Zsityinszkij, Alekszandr Kazancev, Olga Larionova, Mihail Puhov, Georgij Gurevics, Vlagyimir Szavcsenko, Szergej Drugal, Szergej Sznyegov, Dmitrij Bilenkin, Karen Szimonjan, Arkagyij Sztrugackij, Borisz Sztrugackij, Valentyina Zsuravljova

A cirkusz a tenger fenekén épült városban kezdődik. Itt él 2069-ben Bill, a tizenkét éves szupergyerek, akinek a fejébe oktató automata tömi a különféle tudományokat; és itt „él” Billbill is, a róla hű másolatként készített robotgyerek. Ebbe a gépies világba robban be a Föld másik feléről tíz fiatal, igazi artista. Bill hamarosan összebarátkozik velük, és sok kalandot élnek át együtt. Először a tenger alatt, majd a Holdon, ahová az artisták következő szerződése szól. Hogyan jut föl velük Bill is a Holdra? Miért kell egy kopasz pribéknek egy nagybőgőtok és egy üveglombik társaságában a világűrben keringenie? Hogyan fedezi föl Bill, hogy a Hold egyik bázisán az emberiséget fenyegető biológiai fegyvert gyártanak? Sikerül-e Billnek és barátainak meghiúsítaniuk a gonosz szándékot? Erről szól ez az izgalmas és vidám fordulatokban gazdag ifjúsági űrkrimi.

Titokzatos ​figura bukkan fel Szepes Mária több évszázadot felölelő regényének első lapjain. Különös küldetés vezérli: át kell nyújtania egy kéziratot, amely elbeszéli a vörös oroszlánnak, azaz a bölcsek kövének történetét.
A bölcsek köve, a nagy elixír, a magisterium – az alkimisták hite szerint – nemcsak aranycsinálásra jó, hanem általános gyógyszer és az élet meghosszabbításának csodaszere is, amely a transzmutációt, tehát az átváltozást az emberre vonatkoztatta, s a lélek megnemesítését, arannyá változtatását tekintette céljának. Ebben az értelemben a bölcsek köve a királyi tudás volt, amely hét fokozaton keresztül a tökéletesedéshez, az emberfeletti állapothoz vezetett: a megtisztult személy beavatottá, adeptussá emelkedett.
Szepes Mária regényének főszereplője 1535-ben születik, és élete az átváltozások során át a XVIII. század végén ér véget. Ez az életrajzi láncolat úgy alkot egészet, hogy az újjászülető emlékezik előző életére.
A történelem és a fantasztikum lenyűgözően összeötvözött víziója tárul a korábbiakban is nagy sikert arató, ezúttal második magyar kiadásban megjelenő regény olvasója elé.

Peter ​Glebski rendőrfelügyelő egy kellemesen eltöltött szabadság reményében érkezik az eldugott, hegyvidéki fogadóba. Minden jól is indul, amíg elő nem kerül az első halott… Azután a dolgok rohamosan rosszabbra fordulnak: lavina zárja el a fogyatkozó vendégseregletet a külvilágtól, a telefon is megsüketül, s a kikapcsolódásra váró nyomozó egyszeriben ott találja magát egy egyre rejtélyesebb gyilkossági ügy kellős közepén, csupa potenciális tettessel körülvéve. Ráadásul az eset megoldását az sem kimondottan segíti elő, hogy a nyomok egyike-másika látszólag világunk határain túlra vezet…

A Sztrugackij fivérek ismét nem egy megszokott SF-et tesznek le elénk, hanem egy vérbeli bűnügyi történetet, amelyben persze semmi sem a várakozásoknak megfelelően alakul. Mert mit is várhatnánk egy olyan krimitől, amiben a halott nem halott, a gyanúsítottak egy része pedig talán nem is ember?

Ez a kötet immár másodszor jelenik meg magyarul, mégis teljes joggal mondható első kiadásnak, hiszen új fordításban lát napvilágot, közel ötvenoldalnyi olyan szövegrésszel, amely mindeddig ismeretlen maradt a hazai olvasók előtt.

Ez ​egy kitalált történet. Elképzelhető vagy legalábbis nem teljesen hihetetlen elbeszélésben próbáltam felvázolni az ember jövőjét, s igyekeztem, hogy a mese utaljon arra a változásra is, amely ma játszódik le az ember szemléletmódjában.
Úgy is lehet ábrándokat szőni a jövőről, hogy a csodák kedvéért szabadjára engedjük a képzeletünket. Pedig ha kordában tartjuk, épp ezen a területen szerezhetnek nagyon értékes tapasztalatokat a jelentől és annak kilátásaitól meghökkent elmék. Manapság üdvözölnünk kellene, sőt fontolóra kellene vennünk minden komoly kísérletet, mely fajunk jövőjét teszi mérlegre; egyrészt, hogy megértsük azokat a nagyon különböző és gyakran tragikus lehetőségeket, melyekkel szembetaláljuk magunkat, másrészt, hogy szoktassuk magunkat a tudathoz, miszerint legbecsesebb eszményeink is gyermekdednek tűnhetnek nálunk fejlettebb elmék számára. Akkor a távoli jövőről szőtt ábrándkép egyben kísérlet lesz arra, hogy az emberi fajt kozmikus környezetében lássuk, s a szívünket új értékek elfogadására tegyük alkalmassá.
De keményen meg kell fegyelmeznünk képzeletünket, ha azt akarjuk, hogy a lehetséges jövők e képzeletbeli építménye meggyőző erejű legyen. Nem az a feladatunk, hogy átlépjük a korlátokat, melyeket az adott kultúrállam, amelyben élünk, lehetőségeink köré emelt. Ami csak fantasztikus, annak igen csekély az ereje. Nem lehet célunk, hogy ténylegesen bekövetkező eseményeket megjósoljunk; mert mostani helyzetünkben az ilyen jövendőmondás, a legegyszerűbb dolgokat kivéve, csak könnyelműség lehet. Nem a történészek mezében lépünk fel, akik ezúttal előrenéznek, nem pedig hátra. A sok, egyformán érvényes lehetőség gombolyagából csak egy bizonyos szálat húzhatunk ki. De azt a szálat céltudatosan kell kiválasztanunk. Tevékenységünkre a művészet szó illik, nem pedig a tudomány; és művünknek várhatóan művészi hatást kell gyakorolnia az olvasóra.
Célunk mégsem csupán az, hogy esztétikai értelemben remekművet alkossunk. Nemcsak történelmet, nemcsak mesét, hanem mítoszt kell teremtenünk.

„Ez a könyv nem regény, noha szándékában regényes. Nem tudományos fantasztikum, habár olyan legendákkal is találkozunk benne, amelyekből e műfaj táplálkozik. Nem is különös tények gyűjteménye, noha a Furcsaság Angyala remekül érzi benne magát. Nem is tudományos közlemény, nem valamilyen ismeretlen tanítás szócsöve, nem tanúság, nem dokumentum vagy mese. Olykor regényes, olykor pontos elbeszélés a még alig feltárt ismeretek területein tett első utazásról. Mint a reneszánsz korabeli hajónaplókban, ebben is keveredik a tündérmese és a valóság, a vakmerő következtetések és a pontos tájleírás.”

A Távoli tűz nem egy már létező vagy kitalált tudományos axióma köré bonyolít izgalmas, a krimi határát súroló történetet, nem csábítja az olvasót a fantázia csillogó szárnyain szédítő repülésre, nem ígér borzongást és horrort, tragédiát és drámát, felfoghatatlanul idegen csillagvilágok jeges szikrázásában. E műfajban szokatlan epikája a nagy történelmi regények testvérévé avatja ezt a kitűnően megírt könyvet, melynek legfantasztikusabb – és sikeres – vállalkozása éppen az, hogy olvasása közben megfeledkezünk arról: fantasztikus regényt tartunk a kezünkben, egy képzelt bolygó képzelt lakóinak életét éljük három évtizeden át.

Hari Seldon ötszáz évvel ezelőtt indította el a tervét, amelynek célja a Galaktikus Birodalom összeomlását követő káosz és anarchia idejének lerövidítése. A galaxis szélén létrehozott Alapítvány lakóinak számára úgy tűnik, a terv zökkenőmentesen halad, azonban egy fiatal tanácsos, Golan Trevize szerint valójában a háttérben még mindig a régen eltöröltnek hitt Második Alapítvány mozgatja a szálakat. Titkos küldetésre indul hát, amelyen kéretlen útitársat is kap a mítoszokba vesző eredetbolygót, a Földet kutató Janov Pelorat személyében. Ám talán nem a Második Alapítvány az egyetlen csoport, amely titokban próbálja befolyásolni az emberiség sorsát.

Isaac Asimov három évtizeddel az eredeti Alapítvány-regények megírása után tért vissza legkedveltebb történetfolyamához, hogy tovább vezesse az olvasókat a távoli jövő eseményein, közben feltárva az emberek és civilizációk működésének alapelveit.

Élnek-e kozmikus idegenek a Naprendszerben? Lehetséges-e az időutazás, mit mond erre a tudomány, a fizika? A könyvben különös emberekről és képességeikről is olvashatnak. Ahogyan a szerző az elmúlt évtizedekben már sokszor, most is szinte sokkolja az olvasókat, amokor szembesíti őket a tudományok határterületein tapasztalható különleges jelenségekkel, képességekkel, eseményekkel. Némelyik állítása bizony megdöbbentő - például amikor bebizonyítja, hogy pszichikai erővel is lehet fényképeket előállítani, vagy hogy léteznek bizonyítékok a reinkarnáció létezésére. Az utolsó fejezet pedig bombaként robbanhat a XXI-ik századi Magyarországon...

"El akartuk fogadni e gyanúsan abszurd és kísértetiesen gyönyörű új édent, mert a mi valódi paradicsomunkat, amellyel a természet megajándékozott bennünket, alaposan összedúltuk és kizsaroltuk, s voltak olyan történelmi időszakok, amikor kis híján elpuszítottuk. Egyszerűbbnek tűnt „újrakezdeni mindent”…csak kultúránk értékeit átmentve az Eridanusra…Mi gyújt bennünk kozmikus nosztalgiát, hogy véges élethosszunkkal kivándoroljunk fényévmilliók távolában keringő bolygónkra…ahelyett hogy termékeny kék csillagunkat, a Földet tisztítanánk meg minden ártalomtól? Éppoly képtelenség ez, mintha értelmessé fejlődött halak hirtelen tömeges kivándorlásba kezdenének az óceánból valamiféle kopoltyú pótló szkafanderbe, hogy alkatilag meghatározott vízilényként a szárazföldön vergődjenek…A Föld beteg. Kórságait magunk okoztuk. Nekünk kell leküzdenünk őket. Megvannak az eszközeink hozzá!"

„Ez a könyv, melynek főhőse egy még nem is létező személy, a Fekete Gén, tulajdonképpen emberi lehetőségeinkről szól, természetesen nem a futurológia eszközeivel – ennyiben tehát nem tudományos. Ugyanakkor, mivel cselekménye 2000-ben játszódik, nem is különösen fantasztikus…”
„Ebben a könyvben olyan emberek szerepelnek, akik számára a jövő – immár saját jövőjük – nem közömbös. Ilyen értelemben hasonlatosak hozzánk, többiekhez, akik a sci-fi műfajának olvasóiként és íróiként azt tesszük, ami csak az ember számára adatott meg az élő és élettelen világban: tervezzük az emberiség egészének, fajtánk, nemünk egészének jövendőjét…” – írja könyve bevezetőjében Apáti Miklós.

Vajon igaz-e, hogy a Föld üstökösökkel ütközött össze, és ennek a több milliárd évvel ezelőtt lezajlott eseménynek a során jutottak a legelső, életképes csírák bolygónkra? Megfelel-e a valóságnak, hogy az óriási dinoszauruszok kihalása egy üstökösmag lezuhanásának a következménye volt?
Egyáltalán, mit tudhatunk ma a Naprendszer e különös égitestjeiről? Honnan jönnek? S mi lesz a további sorsuk?