500 Forintos sarok

Elképzelni is rossz, miként fogadta a különben is házsártos gazdasszony férje urát, aki a hizlalni való malac helyett egy kölyökkutyával tért haza a vásárból, ráadásul meglehetősen borgőzös hangulatban. Miraut (ejtsd: miró), ez a meghatározhatatlan fajtájú, de szívós és okos kutya mégis a háznál maradt, és sok szenvedés után pompás, környékszerte nevezetes nyúlvadásszá cseperedett. az igazi bajok és kínlódások azonban csak ezek után kezdődtek számára., s engedetlenségéért majdnem az életével fizetett. Louis Pergaud (ejtsd: lui pérgó) francia elbeszélő, már ismert íróként vett részt és halt meg az első világháborúban. Leghíresebb könyve a Gombháború, amely magyarul is megjelent. Pergaud olyan íróember volt, aki nagyon szerette a természetet, imádta az állatokat, kedvelte a falusi élet szépségeit. Bizonyára most az ő Miraut-ja is épúgy belopja magát a magyar olvasó szívébe, akárcsak a skótjuhász Lassie, a fekete fülű, fehér Bim vagy Bogáncs, a kócos kis puli.

Csodálatos idézetek az irodalom jeles képviselőitől.

„A Karinthy-spektrum minden színe egyetlen világról ad hírt, az eltévedt és hazatapogatózó ember világáról. Elfelejtett valamit, miközben állandóan beszámolt valamiről, felejtett valamit, amit még okvetlenül el akar mondani; Ő így mondja, – Nem mondhatom el senkinek. Elmondom hát mindenkinek -." Márai Sándor

A könyv gyakorlási lehetőséget kíván adni azoknak, akik angol nyelvből középfokú nyelvvizsgát szeretnének tenni. A feladatok a megoldási kulcsok és mintamegoldások segítségével elvégezhetők önállóan, önképzés formájában, vagy nyelvórákon, tanári közreműködéssel. A gyakorlókönyv szorosan kapcsolódik a szerzőnek az elmúlt évben megjelent ANGOL NYELVVIZSGA-KÖZÉPFOK, ÍRÉSBELI ÉS SZÓBELI című könyvéhez, de nem a nyelvtudás mérése, hanem a gyakoroltatáson keresztül a tudás elmélyítése és a vizsgára való felkészülés megkönnyítése a célja.

Molnár ​Ferenc villódzóan szellemes színműveivel kápráztatta el annak idején a világot: a nagy sikerek árnyékában szerényen húzódtak meg prózai művei – az elbeszélések is. Pedig az idő mellettük szavazott: változatos és gazdag életművéből prózája bizonyult maradandóbbnak.
Legjava novelláinak gyűjteménye ez a kötet. Az író a fiatal magyar főváros szülötte, a világvárossá növekedő Budapesté. Jóformán vele együtt nő fel: ismeri, érti ezt a világot, új színeivel. árnyoldalaival, jellegzetes alakjaival. Együttérzése azoké az esett, bús figuráké, akiket magához vonzott, de nem ölelt keblére a város: a tüdőbajos éjszakai pincéré, a beteg betűszedőke, a nagyárosba szédült kishivatalnokoké, s a fáradt undorba révült kávéházi lumpnak is juttat részvéte irgalmas fénysugarából. Szereti, szánja az élet kárvallottjait, a szelíd erélyteleneket, akiket felmorzsol a kegyetlen létharc, és tudja, a városligeti vagánynak is van szíve, áldozat ő is, gyengeségének és körülményeinek áldozata. Ez az érzelmes azonosulás egyértelmű állásfoglalássá kristályosul a Széntolvajok című novellában, mely nemcsak Molnár Ferenc kisprózájának csúcsa, de méltán a magyar novellairodalom remekei között foglal helyet.

„Ez a könyv, melynek főhőse egy még nem is létező személy, a Fekete Gén, tulajdonképpen emberi lehetőségeinkről szól, természetesen nem a futurológia eszközeivel – ennyiben tehát nem tudományos. Ugyanakkor, mivel cselekménye 2000-ben játszódik, nem is különösen fantasztikus…”
„Ebben a könyvben olyan emberek szerepelnek, akik számára a jövő – immár saját jövőjük – nem közömbös. Ilyen értelemben hasonlatosak hozzánk, többiekhez, akik a sci-fi műfajának olvasóiként és íróiként azt tesszük, ami csak az ember számára adatott meg az élő és élettelen világban: tervezzük az emberiség egészének, fajtánk, nemünk egészének jövendőjét…” – írja könyve bevezetőjében Apáti Miklós.

Vajon igaz-e, hogy a Föld üstökösökkel ütközött össze, és ennek a több milliárd évvel ezelőtt lezajlott eseménynek a során jutottak a legelső, életképes csírák bolygónkra? Megfelel-e a valóságnak, hogy az óriási dinoszauruszok kihalása egy üstökösmag lezuhanásának a következménye volt?
Egyáltalán, mit tudhatunk ma a Naprendszer e különös égitestjeiről? Honnan jönnek? S mi lesz a további sorsuk?

„…A fojtogató, páratelt szaharai levegő meg se rezzen. De ha valahonnan dél felől elindul a szél, furcsa dobpergés hallik, recsegő trombitán valaki az Aida bevonulási indulóját játssza, és a kísérteteket váró szemek előtt megjelenik valahol a látóhatár szélén: A Láthatatlan Légió! Koromfekete egyenruhában, kezükben fekete lakktáskával, szemükön vastag fekete keretes napszemüveggel. Előttük rozoga, lóval vontatott ócska fiákerben egy tábornok… Ha kiszáll a kocsiból, a cilinderes, parádés kocsis megemeli a kalapját és – szabadra állítja a fiákerre felszerelt taxaméter óráját!” Hogyan került a Szaharába ez a legendákat fakasztó „kísértetlégió”, és mi volt misztikus menekülésük célja: erről szól P. Howardnak ez a talán egyik legnépszerűbb és legmulatságosabb regénye.

A ​nyílás éppen csak akkora volt, hogy befért a fejem, bár szilánkos oldalai beszorították a fülemet. Naftalin szagot árasztott, láthatatlan pókhálók csiklandozták az orromat és a szememet. Éppen azon voltam, hogy visszahúzom a fejemet, mert nem akartam továbbmenni, de akkor meghallottam egy hangot. Nem a fejemben szólalt meg és nem mögöttem, a fény felől jött, egyenesen a sötétből.
– Beau – suttogta – kiengednél játszani?
Vissza akartam húzni a fejemet a nyílásból, de úgy tűnt, mintha összeszűkült volna és nem tudtam magam kirántani. A sötétségbe meredtem. Elkezdtem feszegetni a kezemmel a nyílás szűk keretét. A cipőm orrával belerúgtam a talajba és megcsavarodtam, megpróbálva oldalról kiszabadítani a fejemet. Elakadt a lélegzetem. Bár sötét volt, lehunytam a szememet, mert attól féltem, hogy meglátom azt az akármit, ami suttogott.
– Játszani – suttogta a hang.
Egyre közelebb jött, akármi is volt, egyre közeledett. Éreztem a lélegzetét, olyan édeskés volt, mint a rothadó gardéniáké. Annyira édeskés, hogy rossz volt belélegezni a szagát. Úgy éreztem, mintha fojtogatnának. A szemem könnybe lábadt.
– Játszani.
Végül leszegtem az államat és sikerült a fejem többi részét kicsúsztatnom. Megcsapott a napfény és háttal beleestem a szederbokorba.
– Engedj ki játszani.

Több ​mint négyezer évet szányalunk vissza a múltba. Észak-Afrikába, a Nílus vidékére. Az egyiptomi Ó-birodalom legendákkal áthatott hétköznapjaiba, VI. dinasztia korában teszünk feledhetetlen látogatást. A regény egyedülálló, lebilincselő, helyenként misztikus, mely a tudományos kutatások eredményeit messzemenően tiszteletben tarta. A hitelesség kedvéért el kell mondani, hogy még a rézkorban járunk, a bronz pár száz esztendő múlva, a vas majd másfélezer évvel később áll az ember szolgálatába, a vágóeszközök jobbára aithiotpia vagy obszidián kőből valók. A háziállatok közül a szarvasmarhát, a szamarat, a kecskét, a juhot, a kutyát már ismerik, de szelídítettek hiénát, antilopot és vadludat is. Nincs jelen még a ló, teve, baromfi, macska, bármennyire is jellemzőek voltak ezek a későbbi korokra. Ez idő tájt hitelt érdemlő bizonyíték a kerékre vonatkozóan sincs, a szállítás, teherhordás tehát még igen kezdetleges lehetett. Ennek dacára az Ó-birodalom idején épültek fel a leghatalmasabb piramisok, folytak a városok, paloták építései, a gazdagság – a Nílus áradásától függően – virágzott.
Ebben a környezetben él egy céltudatos földműves fiú, aki a fejébe veszi, hogy balzsamozó lesz, a halál és a túlvilág titkainak tudója. Thimun az akaraterő és csibészség megtestesítője, aki nem tekinti követendőnek a hagyományos értékrendet, sajátos módszerekkel egyengeti útját. Hogy mivé lesz személyisége, hogyan formálja át környezetét, milyen érzelmeket szít különc viselkedésével, legyen a regény titka. Előjáróban még talán annyit, a kaland az izgalom, a szerelem természetes alkotórészei a történetnek. Mindennek hátterében ott zajlik a fáraódinasztiák hatalmi torzsalkodása, véres belháborúkkal.