Szépirodalom

Magánkiadás, Budapest, 1977

384 oldal

Kötés: puhatábla

Állapot: használt, közepes állapot

 Szépirodalmi, Budapest, 1980

306 oldal · keménytáblásk, papír védőborítással · ISBN: 9631517772 · Illusztrálta: Würtz Ádám

Harmadik kiadás

Állapot: használt, jó állapot

A Kardos György által szerkesztett Rivalda 72-73 nyolc magyar színmű című kötet a Magvető gondozásában jelent meg 1974-ben. A kötet 768 oldalon keresztül nyújt gazdag és sokszínű válogatást nyolc magyarországi színdarabból. A keménytáblás védőborítóval ellátott kötet használt, de jó állapotban van. Az alkotások lapjain magyar drámaírók művei találhatóak, melyek különleges élményt nyújthatnak az olvasóknak.

A ​kötetben Szilvási Lajos három nagy sikerű regényét – a Ködlámpa, a Születésnap júniusban és a Hozomány című műveket – találja az olvasó. Szilvási minden regényét a felelős valóságlátás, az élet kritikus jelenségei, folyamatai iránti érzékenység jellemzi, így szinte mindegy, melyik három írását állítjuk egymás mellé. Hogy mégis ezek a regények kerültek egy kötetbe, annak a siker mellett más oka is van. Éppen tizenöt éve, hogy az Albérlet a Síp utcában című regénnyel megindult Szilvási második hatalmas regényciklusa. Ebbe a sorozatba tartozik a három alkotás, amelyek előzménye, illetve folytatása a Légszomj, a Vízválasztó vagy a legutóbb megjelent Karácsony.
A ciklus főhősei a népből jött értelmiségiek vagy azok leszármazottai. Sorsukat, tragédiájukat és katarzisukat vizsgálja valamennyi írásában, s a „Búvópatakként” lappangó, majd a sorsfordulók izzásában a felszínre törő társadalmi jelenségeket. Mert a főhősök és a mellettük megjelenő mellékszereplők életében Szilvási olyan közgondokat, társadalmi feszültségeket villant fel, amelyek a múltban, mindannyiunk múltjában gyökereznek, és hatásuk a jelenben is érezhető. Széles rétegeket foglalkoztatnak, nyugtalanítanak, késztetnek szinte naponta töprengésre, s talán éppen ez magyarázza a szerző és az olvasók „hullámhossz-azonosságát”.

Kiadó: Szépirodalmi Könyvkiadó

Budapest, 1977

Kötés: keménytáblás, papír védőborítással

Állapot: használt, jó állapot.

1942, ​Lisszabon. A város, az ország: utolsó menedéke azoknak, akik a hitlerizmus elől menekülnek zárt határokon, őrségen, rendőrkopók és nyomozók gyűrűjén át. Portugália azért menedék, mert onnan nyílik az út a biztonság felé: Amerikába. A világszerte népszerű, sok millió példányban olvasott író regénye színhelyén is életműve nagy, izgalmas és tanulságos témáját bontja ki, vizsgálja tovább: a háborúét és az emigrációét. A történet éjszakáján két német emigráns férfi beszélget. Egyiküknek vágyálma, hogy meneküljön, de nincs se vízuma, se hajójegye. Másikuknak mind a kettő megvan. Hajóra szállnia végül mégis annak lehet majd, akinek a beszélgetés kezdetén nem voltak iratai: reggelre vannak már, mert beszélgetőtársa átadja saját iratait. Az iratairól lemondó, az emigránstársát a szabadságba segítő ember képtelennek tetsző nagylelkűségét, áldozatát az a történet indokolja meg, amelyet a már nem továbbmenekülni, hanem maradni akaró menekült a lisszaboni éjszakában elmond. Hányatott élete drámáját, üldöztetései történetét, szerelmének halállal zárulásáét.

Újabb tíz esztendő telt el a Húsz év múlva eseményei óta: 1660-ban járunk, s a négy daliának, a hajdani négy hetyke legénynek bizony deresedik már a haja. A történelem azért változatlanul fantasztikus kalandokba sodorja őket, kivált az örökifjú D'Artagnant, a fiatal, tapasztalatlan XIV. Lajos testőrkapitányát és bizalmi emberét. Mi mindent nem tesz! Trónra segít egy királyt, megment egy jólszervezett puccstól egy másik királyt - csak azokat nem tudja megmenteni, akiket legjobban szeret: Porthost és Bragelonne vicomte-ot. Ki ez a Bragelonne? A négyek szemefénye, dédelgetett kedvence: Athos fia, a hajdani vitézség méltó örököse. Az ő története rövid és fájdalmas: a király szemet vet szerelmére - s ki tudna ellenállni a Napkirálynak? Raoul belehal bánatába.
A regény igazi hőse, D'Artagnan pedig megöregedve is fáradhatatlanul folytatja bátor és fortélyos kalandjainak sorát, közben itt-ott bizony borsot törve a magasra jutott és a király elleni cselszövényt bonyolító Aramis orra alá. A regény végére és élete végére pedig elnyeri méltó jutalmát: a marsallbotot.
Kiadónk teljesítette olvasóink kívánságát: ezzel az ötkötetes regénnyel újra hozzáférhetővé tette Dumas világhírű, izgalmas, kalandos, hatalmas történelmi regényfolyamának egészét.

Megindító ​nyíltsággal, zord előítéletek nélkül figyel mindenre, mindenkire a fiatal író, félelem, gyanakvás nélkül búvik a legkülönbözőbb vérmérsékletű, erkölcsű, társadalmi rangú emberek bőrébe, hogy megszólaltassa őket, és egy-egy elbeszélés idejére az agyukkal gondolkozzék. Még annyi póz, elfogultság sem található írásaiban, hogy önmagát ezért az emberi-írói fogékonyságért, rugalmasságért különösebben tisztelné.
A kötet változatos anyagát egységbe foglalja Csörsz István kifinomult etikai érdeklődése, pontos, az iróniát, néha érzelmességet sem kizáró ítéletei szereplői – többnyire fiatalok – bocsánatos bűneiben.
„Hétéves lehettem, amikor iskolából hazafelé jövet elvette egy srác a karikámat, amit én találtam. Akkor értettem meg, mi a halálos bűn. Jóval később, ugyancsak iskolából hazatérve megértettem, mi a bocsánatos bűn, amint egy srác elvette kisebb társától azt a napszemüvegszárat, amit az talált. Élettapasztalatomat összegezve megállapítottam: 1. A nagyobbak ritkábban találnak valamit. 2. Az a törött napszemüvegszár nem sokat ér, tehát nem követett el nagy bűnt a srác.
Eltelt néhány év, és harmadszor már nem az iskolából jövet, hanem az írógép mellett kuporogva rádöbbentem, hogy két következtetésem közül a fiatalabb kori volt az okosabb, mert a karikámmal tudtam karikázni, az értékek viszonylagosságával viszont nem tudtam semmit sem csinálni. Mennyit fog érni húsz év múlva egy karika az életemben? – Így kezdtem írni a bocsánatos bűnökről, melyekért a túlvilágon is csak rövidebb ideig tartó, csökkent hőfokú melegítés jár – itt a földön ugyanúgy: hatvan-nyolcvan év, 36,5 °C-on.”

Thomas ​Mann első nagy regénye, A Buddenbrook ház 1901-ben jelent meg, és csakhamar világhírűvé tette az akkor huszonöt éves írót. A regény a nagypolgárság világáról, belső válságáról szól sok önéletrajzi vonatkozással. A Buddenbrook ház egy lübecki kereskedőcsalád alkonyának regénye. „Személyes családi tapasztalataimat stilizáltam regénnyé, bár azzal az érzéssel, hogy van benne valami irodalmi, vagyis szellemi, vagyis általános érvényű, de nem is sejtve, hogy miközben egy polgári ház szétzülléséről írtam regényt, hírt adtam a nagy széthullásról, egy korszak végéről, egy kulturális, társadalomtörténeti cezúráról” – nyilatkozta később Thomas Mann erről a könyvéről.

A korszakos hanyatlás négy nemzedék sorsában tükröződik. Az energikus és kétely nélküli cselekvőkészséget a cég utolsó gazdájában, Thomas Buddenbrookban felváltja a belső bizonytalanság, az önelemző hajlam – üzletemberi és közéleti tevékenységét egyre inkább úgy játssza el, mint színész a szerepét. Fia pedig, a kis Hanno, akiben a család biológiai elerőtlenedése és egyszersmind fokozódó művészi érzékenysége kiteljesedik, már nem csak a neki szánt szerepre, a cég új felvirágoztatására, hanem a hétköznapi élet puszta elviselésére is alkalmatlan – halála véget vet a Buddenbrookok történetének, amely egyúttal csakugyan egy korszak, a polgárság nagy, de pusztulásra ítélt korszakának története is.

„A ​kéziratok nem égnek el” – mondja Woland, Bulgakov regényének talányos Sátánja, s ez a szállóigévé vált mondat a szerző munkásságának, főművének, A Mester és Margaritának akár a mottója is lehetne. A regény-Bulgakov számos hánytatott sorsú írásához hasonlóan- csak jóval az író halála után, 1966-ban jelenhetett meg, s azóta világszerte töretlen a népszerűsége. A Mester és Margarita a világirodalom egyik alapműve, amelyben Bulgakov a szatíra, a groteszk és a fantasztikum eszközeivel részint szuggesztív képet fest a húszas-harmincas évek Oroszországáról, részint minden korra érvényes módon mutatja be a történelmi és személyes kínok, kötöttségek közt vergődő, hívő és hitetlen, nagyot akaró és tétován botladozó ember örök dilemmáit. Felejthetetlenek a regény figurái: Woland, aki egyszerre Sátán és a felsőbb igazságszolgáltatás képviselője; a Mester, aki a hatalmi gépezettel szemben álló Művész örök jelképévé vált, s aki regényen belüli regényben sajátos módon meséli el Jézus történetét; maga Jézus (Jesua), aki Bulgakov értelmezésében úgy elevenedik meg előttünk, mint nagyon kevés Jézus-regényben: Isten fia ő, de egyúttal modern, töprengő értelmiségi; a szörnyű fejfájással küzdő Pilátus, aki hiába látja a valódi értékeket, nem tud túllépni gyávaságán; a gyönyörűséges Margarita, aki maga az örök nőiesség…