Szépirodalom

Verne egyik legnépszerűbb regénye, annyi más művéhez hasonlóan, a lélek nemességét, a bátorságot és az önfeláldozást dicséri; és e kiváló jellemvonások számára az egész földkerekséget szánja terepül. Mégpedig a szó pontos értelmében: az eltűnt Grant kapitány nyomában a 37. délkör mentén az egész földet tűvé teszik Glenarvan lord, Paganel, a Grant gyermekek és bátor segítőtársaik; elemi csapásokkal, emberi gonoszsággal és vad emberevők veszedelmeivel dacolva három világrészt járnak be, míg végül, már reményük vesztével, hősies útjukat siker koronázza. A vérfagyasztó kalandokban, tanulságos földrajzi leírásokban, romantikában és humorban oly gazdag regény Bartócz Ilona új fordításában, új formában, Gyulai Líviusz illusztrációival és Lengyel Lajosnak a Verne-sorozat számára készített új borítójával jelenik meg.

„Kemény ​kaland egy írónak, aki már elmúlt ötven, hogy egy mai srácról, napjaink húszéveseinek egyikéről írjon regényt: abból a nemzedékből válasszon főszereplőt, amelyet képletesen (netán valósan is?) időtlen idők választanak el az ő generációjától, tőle magától” – ismerteti Szilvási Lajos új regénye írópróbáló terhét. Pedig nem először veti alá magát ilyenféle próbatételnek: hasonló korú fiatalok közegébe merült (sikerrel) a Hozomány, az Egymás szemében, a Lélekharang megírásakor is, most azonban részben a társadalmon kívüli, saját törvényű – illetve többnyire törvénybe ütköző – narkós, csöves tenyészetekbe merészkedett el író-felderítőként, részben pedig egy önpusztító magatartás eredetét, természetét kíséri figyelemmel egy, a családja ellen lázadó „kádergyerek” – illetve éppen e helyzet meghatározó volta ellen lázadó, tehetséges, derék fiatalember – tragikus fordulatú sorsában. „Lestár Balázs gondolataiból a napjainkban mind járványosabb életérzés, az elidegenedésnél is bénítóbb tudatos közöny sorvadásképlete is kirajzolódik – folytatja Szilvási – az a fajta korbetegség, amit a mai tízen- és huszonévesek, és természetesen velük együtt a szüleik, más-más lázgörbével kínlódnak végig, hogy végül belefásulva vagy belenyomorodva (ha van egyáltalán e két változat között különbség) jussanak el egyfajta beilleszkedésig.”
Lestár Balázs például, aki korábban nem találta és nem is kereste a szavakat sem életfontosságú kérdésekhez, sem pedig válaszokhoz e magatartás szimbólumát most már sorsaként éli: egy késszúrás által megfosztva a beszéd képességétől, némaként.

A kötet tartalmából:

A szatír bőre
A szökevény
Kútban
Balatoni vihar
Szégyen
Diák a tanyán
Farkaskaland

(738 oldal)

„Csongor ​öt felvonáson át keresi, kutatja Tündét, a földre leszállt, majd Mirigy, a boszorkány miatt innen elmenekülni kényszerült tündérlányt, akibe szerelmes és aki – valamikor – az övé lett.
A boldogság keresése, kutatása adja a darab alaptörténetét, de miközben Csongor – szinte metafizikai vágyaktól űzve bolyong a földi tereken, találkozik az emberiség jelképi nagy figuráival, a királlyal, kalmárral és a tudóssal is, akiknek sorsában az élet értelmét meghatározó erőkkel is szembesül. A mű egyik középponti motívuma az Éj hatalmas monológja, amely kozmikus távlatba helyezve értelmezi a földi, az emberi valóságot. A filozófiai tartalom azonban rafinált ügyességgel keveredik nagyon is durva, hétköznapi, szinte groteszk tényekkel, eseményekkel, figurákkal (Csongor és Tünde kísérői, Balga és Ilma, a három ördögfi, Dimitri a boltos rác, és a buja csábítás képviselője, Ledér, első helyen azonban az ősgonosz, Mirigy.)
A színmű, amely a drámai műfaj minden szabályát félreteszi, végül is hatalmas, romantikus költői vízió, amely azonban minden inkább, csak nem éteri, elvont, testtelen műalkotás: teli színei, ragyogó részletei, zsúfolt eseménymenete, realista életképei, gazdag humora a leginkább komplex, összetett alkotások közé emeli.
Vörösmartynak sikerült olyan művet alkotnia, amely egyszerre népmesei egyszerűségű és felépítésű, ugyanakkor az irodalmi alkotásokban még töredékesen is alig fennmaradt magyar reneszánsz ragyogását és eleganciáját is képviseli, de mindezt a romantika legkiérleltebb nyelvén, stílusában filozófiailag, gondolatilag is végtelenül elmélyítve, szimbolikus sugárzásúvá téve."

Amerikából Franciaországba van-e más út, mint a hajóút? Hogy települjön haza César Cascabel vándorkomédiás családostul, ha nincs pénze a hajójegyekre? Szorultságában a derék komédiás hihetetlen gondolatra jut: cirkuszkocsiján a befagyott Bering-szoroson hajt át egyik világrészből a másikba, hogy aztán Szibérián s Oroszország európai részén keresztül érkezzen el francia szülőföldjére. Hogy e merész vállalkozás közben, végig Amerikán Alaszkáig, majd a befagyott Jeges-tengeren, Szibéria földjén mennyi-mennyi kalandon esik át, hogy küzd meg az elébe tornyosuló nehézségekkel, s végül hogy éri el hajmeresztő veszélyeken át maga elé tűzött célját – a világhírű író szokott megelevenítőkészségével és pompás mesélőkedvével szól erről második kiadásban megjelenő Verne-kötetünk.

A ​XVI. század históriája a magyar nép történetének talán legsötétebb korszaka. Mátyás király dicsőségének tündöklő napja már rég aláhanyatlott, Werbőcziék bandája kegyetlenül vérbe fojtotta a Dózsa György vezette parasztlázadást, és Szolimán roppant hadai pozdorjává zúzták a pártoskodó, önmagával meghasonlott magyar nép színevirágát. Erdélyben a töröklakáj János király, a Duna-Tisza közén a szultán uralkodik, a keskeny földkaréjjá zsugorodott Pannóniát és Észak-Magyarországot a Habsburg-dinasztia kaparintja meg. A főurak és a főpapok latra és rőfre adják-veszik a három részre szakadt, szerencsétlen országot. Szinte naponta cserélnek urat, ahogy éppen pillanatnyi érdekük kívánja. Ebben a magyar népre zuhant, feneketlennek tűnő éjszakában váratlanul fényes csillag támadt: gróf Zrínyi Miklós. A fiatal, vakmerőségig bátor horvát nemes először Bécs, majd Buda ostroma közben szerez egész Európát megörvendeztető babérokat. Harminc esztendős korában már horvát bán és az ország egyik leggazdagabb földesura. Szédületes gyorsasággal emelkedik az udvari ranglétrán. Ferdinánd császár és király minden kívánságát teljesíti, mert Zrínyi eltétette láb alól a császár ellen lázadó Katzianer Johannust. A sors kegye révén rászáll az óriási Frangepán-vagyon is. „Csataterek csillaga”, „Törökök réme” a neve a nép ajkán. Amikor Nádasdy Tamás palatinus meghal, a nádorválasztás körül vívott harcok során döbben rá Zrínyi, hogy csupán üres báb volt Ferdinánd kezében, akit csak arra használt fel az udvar, a Habsburg-ármány, hogy rajta keresztül rákényszeríthessék a magyar országgyűlésre bűnös akaratukat. Zrínyi fellázad, lemond minden udvari rangjáról, és a török elleni harcnak kívánja szentelni hátralévő életét. Elvállalja Szigetvár megüresedő kapitányi tisztjét, és a szultán jöttének hírére önszántából bezárkózik a híres somogyi sárvár falai közé. Lemondásával vérig sértette Miksát; a bosszúálló ifjú császár sorsára bízza Zrínyit, és a magára hagyott Szigetvárt elfoglalja az óriási török túlerő. Európa visszhangzik a művelt népek felháborodásától.
Ennek a tragikus sorsú, nagyszerű férfiúnak az életét örökíti meg sodró lendülettel, a romantika gazdag hangszerelésével Hunyadi József „A kék hegyek kapitánya” c. történelmi regényében.

Hernádi az őt foglalkoztató, rá jellemző témának, a szövegalakítás modern és hagyományos módszereinek megannyi fajtáját felvonultatja ebben az írói eredményeit mintegy összefoglaló új művében. Cselekményes és intellektuális kalandok – politikai, tudományos és filozófiai utalások, eszmefuttatások –, realista elbeszélés és lírai hangulatú szürrealista képsorok keverednek kavarognak benne. A függelékben még betanulását, próbáit, a történetben iktatott – s Pécsett nagy sikerrel bemutatott – Arisztotelész-drámáját is olvashatjuk. „Esszenciális realizmusa” gyakran átmenet nélkül vált át fantasztikus, abszurd tartalmú, sőt a groteszk-borzongató horrortörténetre – de képzeletének legelrugaszkodottabb játékain, leggátlástalanabb képzettársításain is áttetszik – az olvasó számára olykor sejtelmes logikájú – sajátos racionalizmusa.

„Itt ​az ideje, hogy komolyan felfigyeljünk Szilvási Lajosra. Olyan íróról van szó, aki minden idegszálával napjaink problémaköréhez kötődik. S talán éppen ezért olyan népszerűek művei, főleg a fiatal olvasók körében…” Így kezdte ismertetését egyik legnagyobb napilapunk kritikusa Szilvási Lajosnak erről a könyvéről, melyet rövid időn belül a második kiadásban bocsátunk az olvasó elé. Kinek a sorsa? – kérdezi a regény már a címében is, és az olvasó, miután elolvasta, meggyőződéssel mondhatja: rólam, terólad és még oly sok mai harminc-negyvenévesről, aki előtt a felszabadulás nyitotta meg a tanulása, a tehetségének megfelelő emberi fejlődés útját. Egy fiatal mérnök életútját ábrázolja a szerző egy kis dunántúli falutól a kisvárosi papi gimnáziumon, majd a maguk teremtette népi kollégiumon át a szovjet egyetemig s onnan haza, épp 1956 viharos októberében. A hazatérés időpontja sejteti, a diploma megszerzése nem elég ahhoz, hogy ezentúl simán hajózhasson az érvényesülés és az egyéni boldogság révébe; most következik az igazi küzdelem tudása elismertetéséért is, de legfőképpen saját, kétségek közt őrlődő gondolkozásának megtisztításáért. Szilvási kezdettől fogva jól érzékelteti hőse sorsában a napi politika áramlását, a társadalmi változásokat, az eredményeket és buktatókat. A fiatal mérnök kommunista, és kommunista meggyőződését oly sok tévelygés, kétkedés és gyötrődés után is szilárdan vallja. Ezért találhatja meg végül a lelki békét is magával hozó, igazán alkotó munkaterületet, s lesz ereje ahhoz is, hogy – saját hibáját belátva – másodszor is megküzdjön a hozzá méltó lány szerelméért.

„Hamvas Bélának, mesteremnek köszönöm, hogy megírhattam ezt a könyvet: ő teremtett bennem harmóniát. E könyv arra szolgál, hogy a lélek harmóniáját megismerhesd, és ha rád tartozik, te is birtokba vehesd. Az itt következők nem újak, nem is régiek: megfogalmazásuk egy kor jegyeit viseli, de lényegük nem keletkezett és nem múló. Aki a forrásvidéken jár, mindig ugyanez virágokból szedi csokrát.” (A szerző)
 

Graham ​Greene új regényének színhelye ismét a szerző kedvelt Dél-Amerikája: a ködös, párás, forró trópus, a poros és unalmas kisváros. A fordulatos történet szinte napi aktualitású; akár hírlapi esemény is lehetne. A főhőst, a címben szereplő tiszteletbeli angol konzult gerillák rabolják el – tévedésből, az amerikai nagykövet helyett. Noha az elkeseredett forradalmárok tudták, hogy konzul „értéke” elenyésző a nagykövetéhez képest, nincs más választásuk, mint az ő személyét felhasználni céljaikra; kikényszeríteni a tábornoktól a bebörtönzött hazafiak szabadon bocsátását. A tiszteletbeli konzul akár összegezése is lehetne Greene életművének. A forradalmárrá lett volt papban; a forradalmakban csalódott, közönyössé züllött orvosban; és a részeges, vén konzulban Greene élesen és nagy erővel megrajzolt alakokat teremt, amelyek a regény végsőkig feszített nagy jeleneteiben könnyűszerrel képesek hordozni a szerző súlyos mondanivalóját: az elnyomottak jogairól, a szeretetről és a szerelemről, az élet és a halál értelméről.

„Kalandor ​vagy?… Bónisné a szemembe mondta, hogy a te urad, Eszter, vagy egy virtigli kalandor, vagy valami fenenagy ember a védőszentje, hogy így mer hazardírozni… Kalandor vagy? Bónisnénak azt mondtam, hogy nem tudom, mi vagy, csak azt tudom, hogy paraszt volt minden ősöd, és ezen a mostani helyeden azokat akarod védeni, akik még ebben a bolond világban is mernek megmaradni parasztnak…”
Az asszony, akinek a szavai visszajárnak Vinczellér János emlékezetébe, már halott. Özvegyen hagyta a negyvenéves férfit, árván a három gyerekét. És Vinczellér János, aki a Horka megyei Tanács mezőgazdasági osztályának a vezetője, egyszerre csak szembekerül egy, az egész további életét meghatározó dilemmával: vagy tengelyt akaszt a megye „mindenható notabilitásaival”, vagy pedig megalkuszik, hogy ezen az áron folytathassa, amit eddig is tett, s ami miatt sokan valóban kalandornak nevezik, vagyis érdek nélkül szolgálja az Upor menti vidék kisembereinek boldogulását.
A három napba sűrített, modern szerkezetű regényben a jelen, félmúlt és a múlt idősíkjainak keveredésével, a főhős és a három gyerek lélektanilag árnyalt, benső monológjaiból bontakozik ki a történet, amelyben nemcsak a szolgálat, a társadalmi lét hogyan-továbbja, de egy váratlanul fellobbanó új szerelem is tét lett.

Amikor ​ a fasizmus uralomra jutása lehetetlenné tette Anna Segher számára is, hogy hazájában éljen és alkosson, hosszú hányattatás után Mexikó, az akkor a demokratikus fejlődés útjára lépő Mexikó volt az az ország, amely a vándort befogadta. De hiába választotta el egy fél világ régi hazájától és a hamarosan lángban álló Európától – az írónő akkor és ott is minden gondolatával otthon járt, mindent leírt szavával az antifasiszták, a becsületes németek harcát igyekezett segíteni. Gyönyörű lírai emléke ennek az időnek önéletrajzi vallomása, A halott lányok kirándulása, amely a kaktuszok szegélyezte mexikói országútra varázsolja egy régi-régi iskolai kirándulás emlékét, felvillantva a hosszú szoknyás, hosszú copfos leányalakok majdani – azóta szintén múlttá vált – jövőjét.
A mexikói idők élményei, emlékei, benyomásai később értek novellákká. Anna Seghers egy kis népcsoport kálváriájával érzékelteti az egész nép történelmi útját, a kegyetlen hódítástól az önálló nemzeti létet és felemelkedést ígérő Cardenas-korszakig. Majd még mélyebbre néz: két ember, egy tudatlan, gyönge és mégis erős leány, Crisanta, és egy szegény falusi fazekas személyében állít örök emléket azoknak az egyszerű embereknek, az oly sok megpróbáltatást elviselt mexikói indiánoknak, akik valóban az írónő otthonává tették a világégés idejére Mexikót.