Történelem, politika

1961-ben bíróság elé került egy ember, aki ellen a vád voltaképpen egy azelőtt soha el nem hangzott szóösszetételből állott: Hatmilliószoros gyilkos. A vádlottak padján ott kellett volna ülnie mellette még néhány „nagy” embernek. Adolf Eichmann bűntársai ugyanis nem mások voltak, mint a másik Adolf – Hitler –, valamint Heinrich Himmler, az SS birodalmi vezetője és Müller, Himmler helyettese, vagyis Eichmann közvetlen főnöke. Biztosan ott kellett volna lennie Heydrichnek, a zsidókérdés végső megoldását kitaláló elmeszörnynek, vagy akár az auschwitzi koncentrációs tábor hírhedt orvosának, Dr. Mengelének. A gyilkos élete három kontinensen zajlott. Bűneit Európában követte el, aztán Dél-Amerikába menekült, és végül Ázsiában ítélték halálra. Lássuk hát a tömeggyilkos életútját, és próbáljuk megfejteni a rejtvényt: hogyan lesz egy normális család normális gyermekéből az, aki Adolf Eichmann lett?

1848-ban alig tizennyolc éves, amikor trónra kerül és majdnem hetven éven át uralkodik. A magyar forradalom eltiprójából az Osztrák-Magyar Monarchia legszebb éveinek szimbólumává vált. Konzervatív politikus volt, ragaszkodott a monarchia egységéhez, a császárság intézményéhez, a kicsit poros formaságokhoz. Magánéletéről, érzelmeiről, intim gondolatairól a korabeli nyilvánosság szinte semmit sem tudott. Ottokar Janetschek szórakoztató életrajzi regénye a múlt század kalandos eseménytörténetén túl éppen e magánélet bemutatását tűzte ki céljául. Ferenc József jellegzetes alakja mellett feltűnik a tragikus sorsú Rudolf trónörökös, a melankólikus császárné, Erzsébet, a romantikus testvér Miksa, vagy éppen a kegyetlen végbe bukott Ferenc Ferdinánd.

 Magvető, Budapest, 1971

498 oldal

Kötés: keménytábla, védőborítással

Állapot: használt, jó állapotú

Kéthly Anna: Szabadságot Magyarországnak!
Ez a kötet Kéthly Anna, a magyar szociáldemokrata politikus írásait, beszédeit és tanúságtételeit tartalmazza, amelyeket száműzetése idején készített a magyar szabadság és demokrácia ügyének előmozdítása érdekében.

A mű betekintést nyújt Kéthly Anna politikai hitvallásába, kitartásába és harcába a kommunista diktatúra ellen. Az írások az emigrációban töltött éveiben keletkeztek, amikor Kéthly a nyugati világban próbálta felhívni a figyelmet Magyarország helyzetére.

A kötet értékes történelmi forrás, amely bemutatja a szabadságért vívott küzdelmet, az emigráció kihívásait és Kéthly Anna elkötelezettségét a demokratikus eszmék iránt. Az érdeklődők számára betekintést nyújt a 20. századi magyar történelem egy kevésbé ismert, de rendkívül fontos fejezetébe.

Az ​ókornak nem száz, hanem sok ezer arca elevenedik meg ebben a könyvben: Révay József, a tudós és az író színes képekben eleveníti fel és hozza közel olvasóihoz az ókori emberek életét. Mi mindenről olvashatunk benne? Mükénéről és Krétáról, az egyiptomi birodalomról Kleopátra korában, az antik Rómáról s híres nagyjairól, Caesarról és Ciceróról, életük történelmi nevezetességű napjainak szinte minden percéről, a pannóniai latin városok hétköznapjairól, királynőkről, hősökről és rabszolgákról, könnyeikről és örömeikről, történelmi tetteikről, munkájukról, szórakozásaikról, s még arról is: mit ettek, és az mennyibe került. Különösen szépek azok a részek, ahol az itáliai, afrikai és a mai Magyarország vagy Közép-Európa területén található római városokról ír. A tudós író sok évtizedes tudományos munkásságának válogatott ókor-élményeit a szó teljes értelmében élményként adja át mind fiatal, mind pedig idősebb olvasóinak. Emberségével, tudásával és őszinte lelkesedésével egyaránt hat az olvasók kíváncsi érdeklődésére és érzelmeire.

A Julianus ​barát – mely most ötödik kiadásban jelenik meg – Kodolányi János egyik legfigyelemreméltóbb alkotása. 1938-ban írta, abban az időben, amikor már Hitler bevonult Bécsbe, kirobbanóban volt a „szudéta-válság”, s lényegében Csehszlovákia tragédiája megkezdődött. A szomszédos ország tragikus sorsában Kodolányi intő példát látott, és írói eszközeivel figyelmeztetni akarta a közelgő veszedelemre mindazokat, akiknek drága volt Magyarország függetlensége, szabadsága, jövője.
A regény a középkorban játszódik ugyan, de olyan politikai szituációban, amelyben a német-osztrák terjeszkedés ugyancsak veszélyeztette hazánkat, és így az írónak lehetősége nyílt arra, hogy a történelmi regény – a középkor eseményeinek keretében – a nácik elleni gyűlöletét kifejezze. Ugyanakkor az olvas nyomon követi a regény főhősének életútját, és szinte maga is részesévé válik mindannak a történésnek, amelynek során Julianus megvalósíthatja gyermekkora nagy álmát, s eljut a Ázsiában maradt magyarokhoz. Az ő sorsával, küzdelmeivel, kudarcaival és sikerével is példát akar mutatni az író: igazán széppé csak nemes célokért, a köz üdvéért, a népért vállalt áldozatok tehetik az ember életét. A középkor nagyszerű rajza, nyelvi erő, érdekes cselekményesség teszik teljessé a regény értékeit.

„Olyan ​Európát, olyan világot kell teremtenünk, ahol nemcsak születni és meghalni lehet, hanem élni is érdemes. Ha ezt az esélyt elmulasztjuk, soha nem bocsáthatjuk meg magunknak és nem lesz aki megbocsáthat majd nekünk.” Ennek a világnak a megteremtésén munkálkodott az elmúlt évtizedben is e könyv szerzője, aki belülről ismeri a magyar valóságot, s otthon van a nagyvilágban is. A korszak hiteles tanúja vall ebben a könyvben politikáról, emberekről, saját töprengéseiről,küzdelmeiről, melyeket a pártjában, a parlamentben és a nemzetközi színtéren folytatott. Könyve mottója lehetne: Így láttam én. Horn Gyula ugyanis ügyel arra, hogy -mint a „Cölöpök” című művében – csak azokról az eseményekről írjon, melyekben személyesen részt vett, az évtized azon szereplőiről nyilatkozzék, akikkel közvetlen kapcsolatba került. Az újságolvasó állampolgár így is számtalan, eddig ismeretlen eseménnyel és történéssel találkozik ebben a rendkívül érdekes és olvasmányos visszaemlékezésben. Az Európai Unióval, a NATO-val, a Valutaalappal, a Vatikánnal, a környező és a távoli országok állam- és kormányfőivel folytatott tárgyalások épp úgy szóba kerülnek benne, mint a kelet-közép-európai polgári átalakulás szülési kínjai. Amikor pedig hazai gondjaink lényegét és összefüggéseit világítja meg, jelenünk és közeljövőnk megítéléséhez nyújt segítséget.

Az újabb kori magyar történeti ikonográfiai kutatás vezető személyisége Rózsa György, több művet (pl. Budapest régi látképei. 1493–1800, 1963; Magyar történetábrázolás a 17. században, 1973; Negyvennyolc a kortársak szemével (Spira Györggyel közösen), 1973; A Történelmi Képcsarnok legszebb festményei, 1977; Városok, várak, kastélyok. Régi magyarországi látképek, 1995) és tanulmányokat (Petőfi képmásai, 1951; Kazinczy Ferenc a művészetben, 1957; A magyar vedutakutatás módszereiről, 1970; Széchenyi ikonográfiája, 1991) tett közzé a történeti ikonográfia legkülönbözőbb témaköreiben. Ez a kötete magyar, német és angol nyelven a magyar városok, várak, kastélyok régi látképeit mutatja be.

1767-ben ​a nyugat-afrikai Gambia egy Dzsuffure nevű falucskájából fehér rabszolgavadászok elrabolnak egy Kunta Kinte nevű tizenhét éves mandinka törzsbéli fiatalembert. Milliók sorsában osztozik – minden amerikai néger ősapja rabszolga-kereskedők hajóin vitorlázott át Amerikában, ahol adták-vették őket, mint a barmot; nemigen akadt olyan rabszolga, aki mindkét szülőjét ismerte, nemhogy ősei életéről tudott volna.
Alex Haley családja alighanem páratlan kivétel. Az író elhalványult családi hagyományok, egy-egy, nemzedékek során féltve megőrzött és szájról szájra adott afrikai szó és mitikus őse, az afrikai sugárzó erejű emléke nyomán nekivágott a történelem dzsungelének, hogy ösvényt vágjon benne magának, vissza őseihez. Alex Haleynek sikerült a szinte lehetetlen. Tízesztendei nyomozás után ott állt Dzsuffuréban egy ősöreg néger, a falu évszázados szájhagyományának ismerője előtt, aki végeérhetetlenül sorolta neki ősei nemzedékeit:
"Akkortájt, mikor megjöttek a Király katonái, Kunta, a legidősebb fiú elindult az erdőre fát vágni… és senki nem látta többé…
Megállt bennem a lélek – írta Haley –, mozdulni se bírtam. Ez az öreg, aki egész életét ebben az isten háta mögötti afrikai faluban élte le, semmiképp nem tudhatja, hogy szóról szóra azt mondta, amit kisfiú koromban oly sokszor hallottam Tennessee-ben, nagyanyám henningi verandáján!… Az afrikai, aki „Kin-té”-nek nevezte magát, „kó”-nak hívta a gitárt, „Kambi Bolongó”-nak a virginiai folyót; és elrabolták, mikor dobnak való fát vágott a faluja közelében!
…Lelki szemeim előtt, mint a vetítővászon, elmosódottan megelevenedett, amit fajtám millióinak sorsáról olvastam. Ezreket raboltak el egyenkint, mint ősömet, Kuntát, de összehasonlíthatatlanul többen voltak, akik éjnek idején, sikoltozva ébredtek a fölgyújtott, rabszolgavadászoktól körülvett falvakban. Az életben maradt, munkaképesnek látszó foglyokat nyakuknál fogva egymáshoz szíjazták, és hosszú, nemegyszer mérföldes menetoszlopba sorakoztatták. Elképzeltem, hányan haltak meg a tengerparthoz vezető gyötrelmes menetben, s hány embert, már lépni is gyöngét hagytak hátra, hogy nyomorultul elpusztuljon. Aki elért a tengerpartra, azt megborotválták, bezsírozták, megvizsgálták minden létező testnyílását, legtöbbjét tüzes bélyeggel is megjelölték. Elképzeltem, hogyan ütlegelték, vonszolták őket a csónakok felé; hallani véltem sikolyaikat, látni, hogy tíz körömmel kapaszkodnak az anyaföldbe, s hogy végül már a part homokját harapják, végsőkig, kétségbeesetten ragaszkodva Afrikához. Lepergett előttem, hogyan tuszkolják le őket, ütlegek és szidalmak közepette a bűzös hajóűrbe, hogyan láncolnak oda minden embert a priccséhez, olyan sűrűn, hogy sokszor még hanyatt sem fértek el, csak oldalt, mint a dobozban az élükre állított kanalak…
Hadd mondjam el; férfi létemre nem szégyenlem: valahol mélyen zokogás támadt bennem, kúszott egyre följebb, míg ki nem tört; kezem arcomra tapasztottam, és hangosan bömböltem, ahogy kicsi gyerek korom óta még soha. Elsirattam én akkor a történelem minden döbbenetes kegyetlenségét, embernek ember ellen elkövetett valamennyi gaztettét, az emberiségnek ezt a legnagyobb szégyenét…"
Haley könyve a szabadnak született afrikai ősapa s az ő leszármazottainak, rabszolganemzedékeknek története; egy amerikai néger család hőskölteménye – tényekből, dokumentumokból, történelmi adatokból, családi emlékezetből szőtt olvasmány.

Ez az írás nem arckép, legfeljebb arcképvázlat. Egy emberről, akit Kádár Jánosnak hívnak. A korról alkotott véleményem bizonyára vitatható, nemegyszer eltér az általában elfogadott képtől. Mint állampolgár joggal háríthatnám át a felelősséget a történészekre, ideológusokra, közgazdászokra, politikusokra, miért nem tárták fel alaposabban, részletesebben ennek a kornak, ennek a személyiségnek a történetét. Mint ennek az írásnak a szerzője, magamnak kell felelnem ítéleteimért, azok megkérdőjelezhetőségéért, olykor nem eléggé megalapozott véleményemért is. A magam megnyugtatására csak azt tehetem hozzá: úgy hiszem, az alapvető tényeket ismerem. A részletek feltárása nem ennek az írásnak a feladata. Talán az árnyalatok tisztázása nélkül is felvázolható a lényeg.

Irwin Shaw nevét az Oroszlánkölykök című regénye nyomán ismerte meg a világ. A háborúban önkéntesként részt vett író három katona – egy német náci, egy amerikai értelmiségi és egy üldözött zsidó – párhuzamos élettörténetén keresztül mutatja be a szövetségesek nyugati hadműveleteit, az amerikai hadigépezet működését és a partraszállás drámaian izgalmas óráit.