Történelem, politika

„Bécs, július, turistaszezon. A Kapucinus Kriptába, a Habsburg uralkodók temetkezési helyére vezető lépcsőkön minden nemzetbeli kíváncsiak ereszkednek lefelé. Köztük magyarok is… Hatalmas, díszes, közös kőládában – előtte maga a pápa imádkozott 1783 húsvétján – Mária Terézia és férje, Ferenc császár. A fejedelmi galambpár… Angyal tart koszorút föléjük, másik kezében harsona. Majd az utolsó ítéletkor… Hideg, kőbe merevült pompa, hivalkodás mindenütt.
Kissé külön síma, sötét fémszarkofág. Semmi dísz. Egyszerű szavak. Josephus II. Római császár, Ferenc és Mária Terézia fia és utóda. Született:… Meghalt:… Milyen más, mint a többi. Más sírban más kell, hogy legyen a holt is, aki egyszerűnek parancsolta végső nyughelyét. Más, nagyon más. Milyen? Ezt a halottat jobban kellene ismernünk. Ezt az uralkodót. Meg kellene ismernünk ezt az embert.
Ennek a megismerési kísérletnek szülötte ez a könyv.”
Száz év múltán az első magyar nyelvű életrajz II. Józsefről.

Az ​ókori Róma.

Nero – költői babérokra áhítozik. A birodalom ügyeivel nem törődik, szórja a pénzt, tobzódik az élvezetekben, a borban, a vérben. Egy tébolyult pillanatában felgyújtatja a Várost. Amikor a nép a tűzvész miatt háborogni kezd, a keresztényekre fogja a gyújtogatást. Az új eszme hívei a katakombákban bujdokolnak, mert aki kézre kerül, arénában végzi.

Péter – Krisztus első tanítványa, a halász. Tömegek zarándokolnak Róma falain kívülre, hogy meghallgassák beszédeit.

Vinicius – gazdag római patrícius, aki keresztény lányt szeret…

Szerelem, irigység, megalománia, kisszerűség, barbarizmus, szentség, tűz, mártírium, katarzis. A fordulatokban bővelkedő romantikus nagyregény népszerűsége 1896-os megjelenése óta töretlen. Meghozta szerzőjének a világhírt, a Nobel-díjat, és több filmfeldolgozás készült belőle.

„A butaság semmivel sem rosszabb a bölcsességnél, és semmiben sem különbözik tőle.”

„Tiétek a hatalom, a testőrség, az erő, legyetek hát őszinték legalább akkor, ha senki sem hallja.”

„Azt olvassuk ma, hogy a vatikáni körök indexre akarták vetni a nagy lengyel könyvét. Ám elolvasta pápa őszentsége, s index helyett hálalevelet, jutalmat, valóságos pápai himnuszt kapott a lengyel… Ahány nagy apostoli, váteszi produktuma van az első ólombetűk óta az emberi szellemnek, ahány nagy teremtő szelleme van az emberiségnek, az mind indexre került… Nagy bölcselők, nagy reformátorok, nagy költők egytől-egyig…
Olyan szép könyv, olyan nagy, csodás könyv a Sienkiewicz könyve… Olyan kár, hogy indexre nem került. Megérdemelte volna!” (Ady Endre, Nagyváradi Napló 1901)

A ​római Minutus Manilianus naiv-ironikus közvetítésével most Claudius és Nero korába kalauzolja az olvasót, hogy az utóvirágzását élő, hanyatlásnak indult római birodalom mindennapi életét mutassa be a mai szemmel látó és láttató művész történelmi hűségével és a tőle megszokott lebilincselő mesélőkészséggel. Főhőse ismét gyarló ember, a kor jellemző hibáival, de az örök igyekezete, amely minden korban, minden társadalomban a jobb, a szebb keresésére sarkall. Nero, a világtörténelemből megismert zsarnok, akinek a nevéhez Róma égése és az első keresztényüldözések fűződnek, merőben új, eredeti megvilágításban áll előttünk. Hiú és szeszélyes művész, maga előtt tetszelgő „emberbarát” ez a császár, aki magatehetetlenül kapálózik a minden porcikájában romlott augustusi birodalom elkerülhetetlen végzete ellen. Valóban elbukott-e Nero? Igaz-e, hogy öngyilkos lett? Hogyan váltak mártírokká a lenézett keresztények? Hogyan hordozta magában az új vallás kezdettől fogva a későbbi szakadások csíráját? Hihet-e egyáltalán fenntartások nélkül a racionálisan gondolkodó ember? Az író szenvedélyesen keresi a kielégítő választ ezekre a kérdésekre.

Sir ​Winston Leonard Spencer Churchill (1874-1965), ez a régi arisztokrata családból származó, teljességgel szabálytalan pályafutású brit újságíró, katona, író, festőművész, hol liberális, hol konzervatív politikus, többszörös miniszter, számos szépirodalmi, történelmi, politikai írásmű alkotója 1948 és 1953 között megírta élete legnagyobb kalandjának és vállalkozásának, a második világháborúnak személyes hangvételű és pártos – azaz kellően elfogult – történetét. Még jóformán be sem fejezte, máris megkapta érte az irodalmi Nobel-díjat. A hatalmas terjedelmű, hatkötetes munka, amelyet négy évtizede párhuzamosan jelentetett meg egy angol és egy amerikai kiadó, azóta világhírnévre tett szert, és számos nyelvre lefordították. A magyar olvasóközönség most első ízben vehet a kezébe bő válogatást ebből a sokak által és sokszor emlegetett és idézett emlékiratból, amelybe nálunk eleddig csak a „boldog keveseknek” engedélyeztek bepillantást. A széles ívű memoár önéletrajz és korrajz is egyszersmind. Churchill eleven színekkel ábrázolja az első nagy háború utáni világ, legrészletesebben persze Európa gazdasági és politikai eseményeit, a 20-as és a 30-as évek súlyos válságából kibontakozó totális rendszerek megerősödésének folyamatát, mely a második világháború iszonyatába torkollott, tízmilliók halálát, évszázados értékek pusztulását okozta. Churchillnek, a viktoriánus Anglia szülöttének és hű fiának legszemélyesebb ügye volt Nagy-Britannia sorsa. 1940 májusától a brit háborús kabinet élén oroszlánként küzdött, hogy elhárítsa az Angliát elözönléssel fenyegető náci veszedelmet. S miután hazája egy esztendőn át maga szállt szembe a hitleri Németországgal, 1941. júniusában egy percig sem habozott odaállni korábbi fő ellensége, a náciktól most megtámadott „bolsevista” Oroszország mellé, hogy segítse harcában és erősítse Angliát is. A brit szigeteken, az európai kontinensen, Észak-Afrikában és a Közel-Keleten, a tengereken és az Északi-sarkvidéken folyik a háború, amelyben világhatalmak mérik össze erejüket, s amelyben Őfelsége kormányának miniszterelnöke is összeméri erejét ellenségeivel és – szövetségeseivel: ez utóbbiakkal annál elkeseredettebben, minél inkább közeledik a dicsőséges győzelme és Nagy-Britannia világhatalmának aláhanyatlása. Diadal és tragikum: Churchill „megnyeri” Angliának a háborút, de megbukik mint kormányfő; parlamenti „diktatúrájából” nem kérnek többé a választói. S ahogy ő maga, úgy hanyatlik alá fokozatosan a brit világbirodalom is; a brit oroszlán és oroszlánként küzdő brit fia megtépázottan és nagy szövetségeseitől megalázottan kerül ki a világméretű viadalból. Churchill háborús memoárja, amelyet számos dokumentum – levél, távirat, feljegyzés, tárgyalási jegyzőkönyv, parlamenti beszéd, szerződésszöveg, hadijelentés stb. – gazdagít, a háborús események izgalmas felidézésén túl emléket állít egy derekasan helytálló ország bátran és elszántan küzdő polgárainak is.

Könyvem ​egy darab sűrített történelem – történelem, ahogy én láttam. Nem tart igényt többre, mint hogy részletesen beszámoljon a novemberi* forradalomról, amelynek során a bolsevikok, a munkások és katonák élén, Oroszországban magukhoz ragadták és a szovjetek kezében adták az államhatalmat.
A könyv természetesen a legtöbbet a Vörös Petrográddal, a felkelés agyával és szívével foglalkozik. De az olvasónak tudnia kell, hogy az, ami Petrográdban történt, kisebb vagy nagyobb intenzitással, különböző időpontokban majdnem pontosan megismétlődött mindenütt Oroszországban.
Ebben a könyvben, amely több készülő könyvem közül az első, azoknak az eseményeknek a krónikájára kell szorítkoznom, amelyeket magam figyeltem meg és tapasztaltam, illetve amelyekről megbízható szemtanúk számoltak be. A két bevezető fejezetben röviden ismertetem a novemberi forradalom hátterét és okait. Jól tudom, hogy e két fejezet nem könnyű olvasmány, de a továbbiak megértése szempontjából elengedhetetlen.
Sok kérdés merül majd fel az olvasóban. Mi a bolsevizmus? Miféle kormányformát hoztak létre a bolsevikok? Ha a bolsevikok a novemberi forradalom előtt az alkotmányozó gyűlés mellett voltak, miért oszlatták fel később fegyveres erővel? És ha a burzsoázia ellenezte az alkotmányozó gyűlést addig, amíg a bolsevizmus veszélye nyilvánvalóvá nem vált, miért támogatta később?

A ​vándorló, honfoglaló magyarok történetétől egészen napjainkig vezetik az olvasót a tudományos és ismeretterjesztő irodalomban ismert szerzők. A könyvet olvasva filmszerűen peregnek a századok, csendes munkás korszakok és nagy történelmi sorsfordulók. Megelevenednek az ismert történelmi személyiségek, de magunk előtt láthatjuk a parasztok és munkások, a dolgozó tömegek életét is.
A szerzők figyelme egyaránt kiterjed az elmúlt századok gazdasági viszonyaira, politikai harcaira és kulturális eredményeire. Sokszínű és gondolatébresztő ez a rövid összefoglalás. A szerzők felhasználják a történettudomány legújabb eredményeit, előadásuk könnyed, fordulatos és mindenki számára érhető. Mondanivalójukat változatosság és egyben hitelessé teszi a képanyag, a sok térképvázlat, grafikon, a könyv gazdag illusztrációja és a legfontosabb dokumentumokból vett részletek. – Ezt a kötetet mindenki haszonnal forgathatja. A történelem iránt érdeklődőknek a kötet a tudomány mai szintjén mozgó áttekintés, modern összefoglalás, a népművelőknek kézikönyv, a szülőknek „tankönyvpótló”, hogy ismereteiket feleleveníthessék és korrigálhassák. E művet úgy írták a szerzők, s azzal a szándékkal adja közre a kiadó, hogy tízezrek olvasmánya lehessen.

„E jelben győzni fogsz” – hirdette a legenda századokon át, hogy egy állítólagos égi fénykereszt-látomással hitelesítse Constantinus császár (306-337) győzelmét, amely évszázadokra eldöntötte a római birodalom és ezzel a világ sorsát. Bár Constantinus nem volt keresztény, még kevésbé szent életű, hanem élete végéig az államvallás pontifex maximusa és a Héliosz-kultusz híve, az Euszébiosz költötte legendaszövevényt kora és az utókor kritika nélkül elfogadta: Constantinust látomásos, csodatévő embernek, az istenség küldöttjének tartotta, sőt már a középkor elején szentként tisztelte.
Révay József regénye az Égi jel Constantinus korát és társadalmát hitelesen, reálisan ábrázolja, részben költött, színes, gyakran véres, nemegyszer kalandos, s mindig izgalmas események és epizódok sorozatában, úgy azonban, hogy a regény vasváza maga a történelmi valóság, költött eseményei pedig kiteljesítik a rideg és legtöbbször félelmetesen tragikus adatokat és tényeket.

A ​francia bestseller szerző, Christian Jacq Ramszes-pentalógiájának második kötetében az olvasó nyomon követheti az egyiptomi Újbirodalom talán legnagyobb s kétségkívül legismertebb fáraójának, II. Ramszesznek további élettörténetét. Széti halála után kisebbik fia és kijelölt utódja, Ramszesz lép a trónra. Az ifjú fáraónak – bár minden testi-lelki adottsága megvan hozzá, hogy nagy uralkodó váljék belőle – számtalan akadályt kell leküzdeni, számtalan próbát kell kiállnia, mire megszilárdítja hatalmát, elnyeri népe jóindulatát és támogatását. Először is saját kételyein, szorongásán, kishitűségén kell úrrá lennie: vajon méltó és alkalmas-e az emberfölötti, hatalmas feladatra. Aztán vetélytársait és ellenségeit kell legyőznie, akik nyíltan vagy sötétben, a háttérben meghúzódva támadják, összeesküvést szőnek, felkelést szítanak, ármánykodnak ellene, nem riadva vissza semmilyen eszköztől, tőrtől, méregtől, fekete mágiától, gonosz varázslattól. Ám az ifjú fáraónak segítői is vannak, gyermekkori barátai, Améni, a törékeny fizikumú, de rettenthetetlen lelkű, fáradhatatlan írnok, Szétau, a félelmet nem ismerő, a természet és tudomány titkaiban jártas kígyóbűvölő, és a Ramszeszhez hasonlóan szenvedélyes és zabolátlan héber Mózes. És mindenekelőtt maguk a nagyhatalmú, titokzatos egyiptomi istenek, akiknek jóindulatát Ramszesz egy gigantikus vállalkozással, az évmilliók templomának a felépítésével igyekszik megnyerni. Mint egy frissítő fürdőbe, úgy merül alá az olvasó Egyiptom mesés világába, ahol istenek és emberek tökéletes szimbiózisban élnek egymással, ahol evilági és túlvilági közöttszabad az átjárás, ahol minden megtörténhet és meg is történik, egyik fantasztikus fordulat, egyik hátborzongató kaland a másikat követi, ahol a hősök minden próbát kiállnak, ahol az emberi istenivé magasztosul és az isten emberivé lesz.

I. (SZENT) lSTVÁN
Géza nagyfejedelem és az erdélyi gyula leánya, Sarolt egyetlen (ismert) fiúgyermeke. Születési helyét a késői hagyomány Esztergomban jelölte meg, idejét 13-14. századi kéziratok a 967., a 969. és a 975. évekhez kötik. A helyszín valószínűnek látszik, a dátumoknak azonban nincs komoly történeti hitele. A pontos évszám – ha feljegyezték valaha egyáltalán – már a 11. század végén feledésbe merült.