Újszerű könyvek

Bödőcs ​Tibor új könyve sok kis írásból, „miniatűrökből” áll, melyekből mozaikszerűen rajzolódik ki jelen világunk tragikomikus képe.
Groteszk Buddha-tanmeséktől a XX. század szövevényes – és gyakran szörnyűséges – történelmét felvillantó apokrif történeteken, valamint agyafúrt filozófusok parodizált gondolatain, sőt napjaink háborús borzalmain át eljutunk a mai magyar rögvalóságig… és tovább (egészen bolygónk fekete humorral elképzelt sorsáig).
Bödőcs Tibor részben nagy írók nyomdokain halad (Karinthy, Mrożek, Harmsz, Kafka, Hašek, Örkény stb.), amikor a barokkosan burjánzó stílusú Mulat a manézs után most szikár kisprózai műveket alkot – máshol meg találgathatunk, hogy a senkivel sem összetéveszthető bödőcsi rafinériával épp kit-mit parodizál mindabból, amit még lehet egyáltalán, mert nem vált önmaga paródiájává. Bár… ő éppenséggel megmutatja azt is, hogy a paródia paródiája is parodizálható.

„Számonkérte egyszer Buddhát a tanítvány:
– Mester, te azt mondtad, ha elég hosszan nézek egy tyúkot, még az is lehet, hogy tigrissé változik. Nem változott. Pedig mióta nézem már!
– Mióta nézed már? – kérdezte Buddha.
A tanítvány megvilágosodott.”

A könyv a Tízparancsolat minden egyes előírást külön elemzi, olyan kérdéseket is feszegetve, mint az erkölcsi felelősség, a szabadság és az igazságosság. A szerzők különböző megközelítései színesítik a kötetet: a bibliai hagyományokat ötvözik a modern társadalmi kihívásokkal, így a parancsolatok értelmezése mélyebb és aktuálisabb jelentést kap. Az olvasók betekintést nyerhetnek abba, hogy az egyes parancsolatok hogyan befolyásolják a jogi rendszereket, a kulturális normákat és az emberi viselkedés mintái

A kötet közérthető módon fogalmaz, akkor filozófiai mélységeket is kínál, amelyek értékes gondolatébresztő eszközként használható

Az újabb kori magyar történeti ikonográfiai kutatás vezető személyisége Rózsa György, több művet (pl. Budapest régi látképei. 1493–1800, 1963; Magyar történetábrázolás a 17. században, 1973; Negyvennyolc a kortársak szemével (Spira Györggyel közösen), 1973; A Történelmi Képcsarnok legszebb festményei, 1977; Városok, várak, kastélyok. Régi magyarországi látképek, 1995) és tanulmányokat (Petőfi képmásai, 1951; Kazinczy Ferenc a művészetben, 1957; A magyar vedutakutatás módszereiről, 1970; Széchenyi ikonográfiája, 1991) tett közzé a történeti ikonográfia legkülönbözőbb témaköreiben. Ez a kötete magyar, német és angol nyelven a magyar városok, várak, kastélyok régi látképeit mutatja be.

„Ez a képes album leginkább egy utazáshoz hasonlít. Olyan, mintha vonatablakból vagy egy kiránduláson itt-ott megállva gyönyörködnénk az elénk táruló látványban. Bár kedves elfoglaltság az ilyesmi, azért akad némi felelősségünk is a szemlélődésben, hiszen ha már itt van előttünk sok-sok fotográfiában elbeszélve ez az ország – a hazánk, semmi esetre sem tehetünk úgy, mintha távoli földrészt bolygatnánk a tekintetünkkel. Mitől jellemzőek ránk a felvételeken látható városok és emberek, és egyáltalán, miként vagyunk felismerhetők mi, magyarok a saját hazánk látványában, miközben egy nagyobb közösség, Európa polgárainak is valljuk magunkat. Erről szól ez a könyv.” (D. Szabó Ede)
2004.